Átlátható gazdálkodással STABILAN működni!

Társasházi közösség - I. rész

Az ingatlanhasználat általános szabályai
 
 
Sokan gondolják úgy, hogy a saját lakásukban azt csinálnak, amit akarnak, mert hát „ne szóljon bele senki”, ha azonban a jog hagyná, hogy ez az elv érvényesüljön, az emberek nem tudnának megélni egymás mellett. Ezért a tulajdonosi jogoknak is van egy korlátja, amelyet a törvény így fogalmaz meg:
 
a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. A tulajdonosnak azt a kötelességét, hogy tartózkodjék más, különösen szomszédai szükségtelen megzavarásától, más joggyakorlásának megsértésétől vagy veszélyeztetésétől: szomszédjognak nevezik.
 
 
 
A törvény tehát úgy fogalmaz, hogy csupán a szükségtelen zavarástól kell tartózkodni, ebből pedig egyértelműen következik, hogy létezik olyan zavarás is, amely viszont szükséges – ezt el kell viselnie mindenkinek.
Ebben a cikkben a szükséges zavarást részltezzük!!
 

A szükséges zavarás

 

Az épületben, lakásban végzett felújítás tipikusan olyan zavarás, amelyet a szomszédok kötelesek eltűrni. Természetesen a munkálatok sem végezhetők korlátlanul: társasházakban a társasházi közgyűlési határozatok által megalkotott, minden lakóra kötelező házirend, családi házas övezetekben pedig általában a helyi „csendrendelet” jelenti a korlátját a munkálatok elvégzésének.

 

A szükséges zavarás másik tipikus példája lehet, ha ez veszélyhelyzet elhárítása, vagy kárenyhítés miatt szükséges. Másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély esetén a tulajdonos köteles tűrni, hogy dolgát a veszély megszüntetése céljából a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, vagy abban kárt okozzanak. Ha például valakinek ég a háza, és a tűzoltók csak úgy tudják megközelíteni a házat, hogy közben átgázolnak valaki másnak a veteményesén, akkor ezt a használatot a veteményes tulajdonosának el kell tűrnie – kártalanításra azonban igényt tarthat.

 

A harmadik, gyakran előforduló eset a közérdekű használat miatt bekövetkező zavarás. Az ingatlan tulajdonosa ugyanis tűrni köteles, hogy az erre jogszabályban feljogosított személyek – a feladataik ellátásához szükséges mértékben – az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy az azon fennálló tulajdonjogot egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát a korlátozás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg.

A közérdekű használat jelentheti elektromos vezetékek, telekommunikációs kábelek átvezetését, de ide tartozhat például a csatornázási munkák miatt a telek egy részének használata is. Ha ez a használat olyan mértéket ér el, amely miatt az ingatlan már nem használható vagy értéke jelentősen csökken, a tulajdonos kérheti az ingatlan kisajátítását. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonos követelheti, hogy az az állami vagy önkormányzati szerv, amely megrendelte a közérdekű munkákat, vásárolja meg az ingatlanát – természetesen piaci áron.

 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
design by Arcsin